2017.05.31. 13:46, Fanni
Beverly Hills-i Lancer bőrklinikán
Az elmúlt napokban megint nem kaptunk semmi információt Jenniferről, sőt azt sem tudtuk eddig pontosan, hogy május 19-én a JFK reptérről hova utazott tovább, csak találgathattunk, hogy Los Angelesbe igyekezett éppen. Ezt viszont ma már meg is tudjuk erősíteni, hiszen a tegnapi nap folyamán, vagyis május 30-án új paparazzi képek készültek a kedvencünkről Beverly Hillsben.
Jennifer a Lancer Bőrklinikára látogatott el, ami a híres Rodeo Drive-on található, viszont nem a rendes bejáratot választotta, mint ahogy azt mások tenni szokták, hanem a hátsó ajtón érkezett és távozott, bár a fotósoknak így is sikerült kiszúrniuk őt, amikor egy kisebb szatyor Lancer termékkel távozott a klinikáról. Egyébként nagyon felkapott hely a sztárok körében, a legtöbb hírességnek, köztük a Kardashian-Jenner klánnak is Dr. Harold Lancer a bőrgyógyásza, akinek a már emlegetett Rodeo Drive-on van magánpraxisa. Azt nem tudni, hogy a kedvencünk átesett-e valamilyen kisebb beavatkozáson, bár én személy szerint kétlem, hiszen az az arcán látszódna, de többek között botoxszal, lézeres szőrtelenítéssel, kisebb plasztikai beavatkozásokkal (köztük ajakfeltöltéssel), lézeres tetoválás eltávolítással és egyéb kezelésekkel is foglalkoznak, csak, hogy a legnépszerűbbeket emlegessük. De ezeken kívül természetesen a bőrgyógyász által kifejlesztett termékek árusításával is foglalkoznak a klinikán, így abból ítélve, hogy Jen egy ilyen szatyorral távozott, talán csak vásárlás céljából ugrott be.
Viszont térjünk vissza egy kicsit a 26 éves Oscar díjas színésznőre, akiről eddig még csak két darab kép jelent meg, amelyek az emlegetett kiruccanása során készültek és ez alkalommal sem a testőre, sem pedig Pippi nem tartott vele, ahogy azt jól láthatjuk. Egyébként most is nagyon lazán volt felöltözve, egy nyárias szettet láthattunk tőle; egy teljesen egyszerű fehér topot viselt, ami mellé egy bő szabású fekete nadrágot és egy színes, rövid ujjú inget párosított, amit nem gombolt be. Kiegészítőként ez alkalommal is a kedvenc fekete Valentino táskáját, a Christian Dior telefontokját és egy pár fekete-ezüst, strasszokkal díszített Alexander Wang papucsot választott, plusz egy narancssárga The Row napszemüveget, ékszereket viszont nem viselt. A haja egy laza kontyba lett összefogva, sminket pedig egyáltalán nem viselt.
(Ha valakit érdekelnek a Jen által viselt darabok, akkor a márkák nevére kattintva elérhetitek őket árral és képekkel együtt.)
05.30. Távozás a Lancer Bőrklinikáról (Beverly Hills) (21db)
|