JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG
hírekfrissek

2017.04.25. 16:22, Fanni
Jennifer és a stáb Pozsonyban tartózkodik

 

A hétvégén beszámoltunk nektek arról, hogy Magyarországon szombaton befejeződtek a Red Sparrow forgatásai és egy partit is szerveztek a színészeknek és a stábnak, hogy ezt megünnepeljék. Akkor még arról szóltak a pletykák, hogy ezután egyből Londonba veszik az irányt, ahol egészen május 11-ig forgatnak, de változott a terv és Szlovákiában kötöttek ki.

Az újságok szerint, amelyek már erről cikkeznek azt írták, hogy a kedvencünk vasárnap érkezhetett a szomszédos országba, amit a barátnője, Laura Instagram-ja is meg tud erősíteni, hiszen több képet is posztolt már onnan, amelyen ő és a Red Sparrow rendezője, Francis Lawrence látható. Tegnap este pedig azt olvastam Twitteren, hogy Pozsonyban is a forgatások miatt érkeztek, szóval nem pihenni mentek oda és ez után Bécsbe veszik az irányt, majd pedig Londonba, ahol be is fejeznek mindent.

Egy kis érdekesség Bécsről: Jennifer ebben az évben már járt itt, pontosabban március 2-án, amikor is rövid városnézés és kikapcsolódás után a Figlmüller éttermet kereste fel, ahol rántott húst evett és a vendégkönyvbe is írt, amit az étterem Instagramra fel is töltött:

A világ legjobb rántott húsa. Köszönöm szépen! <3 

Természetesen alá is írta, valamint az étteremben dolgozók azt is elárulták, hogy egy szakácskönyvet is magával vitt.

De térjünk is vissza Pozsonyhoz, hiszen Jennifer jelenleg is ott tartózkodik. Egy rajongó arról számolt be Twitteren, hogy ismét egy hotelben szállásoltak el mindenkit, ahol a 26 éves színésznő nagyon közvetlen és visszafogott, viszont a rajonóknak esélyük sincs elkapni a hotel előtt, mert a garázson át, vagy a hátsó, személyzeti bejáraton át közelíti meg a szobáját. Míg egy szlovák újság arról írt, hogy tegnap a forgatások után egy bevásárlóközpontba látogatott el a többiekkel, ezután pedig  a Benihana japán étteremben vacsoráztak.

kwVFdt0uRHnKJxL4VH-gKw-Film-ri-nakr-cali-v-gar-i-n-kupn-ho-centra.jpg MeoWmKZ3SomPJk71f_NJmQ-Here-ka-s-t-mom-sa-po-hlavnom-meste-pohybovala-s-le-rnom-oble-en.jpg zt6o9zURRufYfYaMygt2Ig-Jennifer-si-po-celom-dni-nat-ania-vychutnala-japonsk-kuchy-u.jpg kwVFdt0uRHnKJxL4VH-gKw-Film-ri-nakr-cali-v-gar-i-n-kupn-ho-centra.jpg MeoWmKZ3SomPJk71f_NJmQ-Here-ka-s-t-mom-sa-po-hlavnom-meste-pohybovala-s-le-rnom-oble-en.jpg

04.24. Érkezés a hotelhez Pozsonyban (3 db)

2017.04.25. 13:32, Fanni
Christian Dior kiállítás

 

Már szerintem mindenki nagyon jól tudja, hogy Jennifer Lawrence 2012 óta a francia Christian Dior divatház arca és egyben a múzsája is. Valamint 2015-től kezdve már nem csak a táskakollekciójuknak az arca, hanem a Dior Beauty 'Addict' rúzs termékcsaládjának is. De most nem is Jenniferen lesz igazából a hangsúly, hanem magán a márkán, ami ebben az évben ünnepli a fennállásának a 70. évfordulóját, amit természetesen meg is fognak ünnepelni, nem is akármilyen módon.

A párizsi Musée des Arts Décoratifs múzeum fog otthont adni a Christian Dior 70. évfordulóját ünnepló kiállításnak, ahol a francia divatház fennállását fogják megünnepelni. A 6 hónapig tartó kiállítás nem csak Monsiur Dior tervezéseit, hanem a márka összes kreatív igazgatójának a kollekcióját be fogják mutatni, így egy helyen lesznek láthatóak Yves Saint Laurent, Marc Bohan,  Gianfranco Ferré, John Galliano, Raf Simons és a jelenlegi tervező Maria Grazia Chiuri alkotásai.

A megnyitót július 5-én fogják megrendezni, vagyis aznap, amikor bemutatják a párizsi couture divathét keretein belül a Dior Couture 2017-es őszi/téli kollekcióját. A kiállítás több, mint 300 darab couture tervezést fog bemutatni egészen 1947-től a napjainkig. A kiállítás keretein belül jobban beleshetünk majd Dior gyerekkorába is, amit Granville-ben töltött és azt is megtudhatják a látogatók, hogy miképpen fedezte fel az avantgárd művészetet és hogyan tanulta meg a divattervezést.

A couture ruhadarabok mellett több száz dokumentumot is ki fognak állítani, amelyek divatfotókat, illusztrációkat, tervrajzokat, reklámokat/kampányfotókat és leveleket tartalmaznak, illetve festményeket is láthatunk majd, amelyek mind magától Christian Dior-tól származnak. De ezek mellett hatalmas táska-, cipő-, kalap-, ékszerkollekciókat és parfümöket is be fognak mutatni.

A legnagyobb figyelmet az 1947-es tavaszi/nyári kollekció fogja kapni, ami Dior debütáló kollekciója volt, itt mutatta be először a tehetségét, ami nagyon nőies darabokat tartalmazott, magasított derekú nadrágok és szoknyák, valamint A-vonalú tülldarabok és egyéb a korábbi férfiasabb kollekcióival kontrasztot alkotó sziluettek is ki lesznek állítva. Talán még emlékeztek Miley Cyrus 2009-es Oscar-os megjelenésére, ahol egy újragondolt Christian Dior Couture estélyit viselt, ami egy 1949-es vintage couture estélyi alapján gondoltak újra és ez lesz a mostani kiállítás egyik fő darabja, illetve egy pink couture darab az 1956-os őszi/téli kollekcióból, valamint Raf Simons sárga-zöld szintén couture tervezése, amit Jennifer-en is láthattunk, csak más színösszeállításban a 2012-es Torontói Filmfesztiválon a Napos oldal premierjén. 

A kiállítás darabjait kronológiai sorrendben fogják bemutatni, az évtizedeken át, így sokkal jobban látható lesz az is a látogatók számára, hogy az egyes kreatív igazgatók stílusa hatására miképpen változott meg a divatház stílusa is, hiszen Raf Simons-t a minimalista és modern vonalak jellemezték, addig például John Galliano punkosabb és vadabb tervezéseket álmodott meg, velük szemben az új tervező, vagyis Maria Grazia Chiuri a nőiességre és a romantikus vonalakra helyezi leginkább a hangsúlyt.

A kiállítás kurátorai Florence Müller és Olivier Gabet egy képekből összeálló galériát is létre fognak hozni, amiben ezt a folyamatot még jobban meg tudják majd a divat rajongói tekinteni, illetve filmrészletek és divatbemutatók videói is láthatóak lesznek. Az egész egy báli teremben fog befejeződni, vagyis a kiállítás utolsó részleteit itt lehet majd megtekinteni, ahol Christian Dior estélyik lesznek kiállítva, amelyeket például Grace Kelly-n, Diana hercegnőn, Charlize Theron-on és Jennifer Lawrence-en láthattunk korábban (a pletykák szerint Jennifernek a 2013-as Oscar-on viselt "győztes" ruhája lesz megtekinthető, de lehet, hogy több is helyet fog kapni).

A Christian DIor, Couturier de Réve nevezetű kiállítást július 5-től, egészen 2018. január 7-ig lehet majd megtekintenie a már emlegetett párizsi Musée des Arts Décoratifs múzeumban. És mivel Jennifer is ott szokott lenni a júliusi Dior divatbemutatón, így most is számítunk rá, hogy meg fog jelenni és a show után talán a kiállítás megnyitóján is tiszteletét teszi majd, hiszen az ő általa viselt estélyik is ki lesznek állítva (de egy biztosan, hiszen ez meg lett erősítve).

2017.04.24. 12:52, Floo
Dior Addict Laquel megjelenés


 

Számos alkalommal írtunk már nektek arról, hogy Jennifer-nek és a Dior-nak újabb közös projektjük van, méghozzá egy vadonatúj Dior rúzs, amely a Dior Addict Laquel nevet viseli. Erről még kb. másfél hónapja írt nektek Fanni:
 
Az árnyalatokról; 4 kategóriába sorolták be őket, vagy vannak pasztell, neon, klasszikus és vad árnyalatok is. A terméket összesen 19 színben lehet majd megvásárolni. Magyarországon Dior sminktermékeket tudtommal csak a Douglas és néhány Müller drogériában lehet megtalálni. A korábbi Dior Addict rúzsok körülbelül 10-12 ezer forint körül mozognak a megjelenésük óta, szóval ezekkel kapcsolatban is ilyen összegre lehet számítani.
 
Eljött a debütálás ideje, hiszen már Magyarországon is kaphatóak lettek a Jen által promózott rúzsok. A Douglasban találkozhatunk egy nagy poszterrel (a fotósorozat egyik képével), illetve az összes termékkel, amelyeknek igen borsos áruk van, de aki igazi gyűjtögető, úgy is beszerez egyet. (13ezer ft) Bevallom őszintén örültem volna, ha épp az otthoni látogatásunk alkalmával találom meg ezt a kis polcot, mert nagyon furdal a kíváncsiság, és talán a közelgő névnapomra (július) meglepném magam vele, addig is összegyűjteném rá a pénzt. HaHa. Mindenesetre, aki kíváncsi látogasson el az üzletbe és aki esetleg sikeres vásárlást is tett, írjon nekünk, milyen az új Dior / Jen féle ajaktermék! :)
 
Egy kedves látogatónk, pedig meg is osztotta velünk azt a bizonyos polcot:
 

2017.04.23. 23:19, Floo
Címkék: Design Oldal Dior
Ismét sötétbe borult az oldal!



Akik ilyen későn ébren vannak (lessétek meg, mikor posztoltam ezt ki!), azok igazán lelkesek vagy éppen csak, most volt idejük felnézni az oldalra. Húsvét előtt már írtam nektek arról, hogy szeretnék egy új design-t, és miután a hét közepén "hazaértem", már frissíteni sem volt kedvem, annyira meguntam ezt a kinézetet... :) Így, bár a hófehér előtt is sötét színekből állt az oldal, ezúttal ismét ilyen egyszerű színekkel lehet találkozni. A design azonban egészen más, hiszen újra engedtem, hogy a fantáziám szárnyra keljen és ez lett belőle. Megmondom őszintén nekem kifejezetten tetszik.

Továbbá "fontos" megemlítenem, hogy ismételten Dior fotósorozat képeiből készültek a design, egyszerűen már annyi ősz/tél/tavasz/nyár kollekciós képet felhasználtam, hogy csodaszámba megy, ha vannak olyan fotók, amik még nem kerültek fel a design-ra. Szóval, én imádom ezeket, remélem ti is ugyanígy vagytok ezzel!

A menük kivételesen lekerültek jobb oldalra, mert most lusta voltam még ennek a kódolásával is szórakozni, de még csomó változtatás van, amit szeretnék a menüsorral megcsinálni. Ezt olvasva azt gondolhatjátok, hogy akkor nem is lettem teljesen készen..,?! :) És igen ez így is van, de az alapvető változtatásokat megcsináltam, hogy még se legyen felemás az oldal. Mindenképp várunk véleményeket a chatben, ti milyennek gondoljátok ezt a kinézetet, de most megyek pihenni, holnap hozok is frissítéseket és folytatom az apróbb alakításokat. Szép estét.

Ui.: elnézést, ha sok a szóismétlés, késő van... :P 

2017.04.23. 18:18, Fanni
Red Sparrow hírek

 

Pár napja már írtunk nektek arról, hogy Jennifer, illetve a legjobb barátnője Laura, valamint a Red Sparrow rendezője Francis Lawrence együtt mulattak egy budapesti szórakozóhelyen. De most nem is ez a fontos, hanem az, hogy akkor ez mellett az Index azt írta, hogy szombaton befejezik a forgatásokat a kis hazánkban és egyből Londonba veszik az irányt.

Mivel akkor még nem tudtuk biztosra, hogy igazak a hírek, csak találgathattunk, de sajnos ma már meg tudjuk erősíteni, hogy igen, a tegnapi nap folyamán befejezték a budapesti forgatásokat és egy záró bulit is rendeztek a színészeknek, illetve a stábtagoknak, amiről az egyik színésze, pontosabban Evelyne Noraz számolt be nekünk az Instagram-ján. A képhez azt írta, hogy befejezték a forgatásokat, míg a kommentek között egy ismerőse megkérdezte tőle, hogy mikor fog hazautazni, erre pedig azt írta, hogy június 5-én, mert még utazgatni szeretne a forgatások után, ami május 11-én, Londonban fog véglegesen befejeződni. Arról sajnos nincs még semmi információnk, hogy már el is hagyták-e Magyarországot a színészek és természetesen Jennifer, hiszen a londoni repülőtéren még nem készültek róla paparazzi képek a mai nap folyamán, pedig ott elég sok lesifotós szokott a hírességekre várakozni, de talán holnap kiderül, hogy mi van.

És ha már a Red Sparrow-nál tartunk, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy átvariálta a filmet forgalmazó Fox a megjelenési dátumot és november helyett 2018. március 2-án fogják Amerikában bemutatni az alkotást, így sokkal többet kell várnunk a filmre, mint hittük, hiszen eredetileg november 10-én mutatták volna be az Államokban. A kritikusok erről azt nyilatkozták, hogy okos döntés volt a csúsztatás, főleg azért, mert nem kifejezetten díjátadószezonra szánt filmnek képzelik el ezt a filmet, hanem egy filmsorozat lehetőségét látják benne, így a márciusi megjelenés sokkal jobb lehet, plusz így Jennifer a Mother!-rel is többet tud majd foglalkozni, ami viszont tényleg az idei díjátadószezonra készült.

Ami pedig a Red Sparrow folytatását illeti, elég nagy esély van arra, hogy lesz egy második, illetve harmadik film is, hiszen a könyv, ami alapján készült szintén egy trilógia, bár a befejező rész még nem jelent meg, így ha a jegypénztáraknál jól fog teljesíteni Francis Lawrence és Jennifer Lawrence 4. közös munkája, akkor van erre is lehetőség.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
01. Rövid bevezető


Köszöntünk benneteket Magyarország egyetlen naponta frissülő Jennifer Lawrence weboldalán. Az oldal 4. éve várja a látogatókat, főleg a tavaly év végi újranyitásunk óta, ami előtt fél évig kényszer szüneten volt az oldal. Azóta újra teljesen aktívak vagyunk, minden kedves érdeklődőt szívesen várunk. Ezen kívül Facebookon, és Twitteren is megtaláltok már minket, hogy minél hamarabb értesüljetek a legfontosabb hírekről, Miss Lawrence-el kapcsolatban! Floo és Fanni - a szerkesztők

01. Jennifer Lawrence
02. Képgaléria
03. Hírek && Frissek
04. Facebook oldal
05. Twitter oldal
06. Bejelentkezés

 
02. Kedvenceink



Red Carpet Fashion

 
03. Beszélgess velünk!
 
04. Megjelenések

• Febr 26., - Oscar díjátadó

• Március 11., - Kids Choice Awards
• Március 14., - Megjelenik Blu-Ray-en a Passengers
• Március 28.-30. - CinemaCon rendezvény

• Április közepe/Május eleje - Dior Addict Lip Tattoo a boltokban kerül
• Ápr/Május ?, - befejeződik a Red Sparrow forgatás Magyarországon!

• Június 28., - Saturn Awards

• Július 5., - Christian Dior Couture divatbemutató (Párizs)
• Július 5., - Christian Dior kiállítás megnyitó

• Augusztus 15., - Jennifer születésnapja

• Okt 12., - Spanyolország, Hollandia, Új-Zéland
• Okt 13., - Mexikó, Nagy Britannia 
• Okt 18., - Franciaország
• Okt. 19., - Dánia
• Okt. 26., - Magyarország
• Nov 2., - Portugália  
• Nov 3., - Svédország  

• 2018. márc. 2. (USA/Kanada)

Folyamatosan bővül!

 
05. Elite affiliates
 
   
   
   
   
   
   
 
steroline.gp
1 hely, jelentkezni a chatben lehet!
 
06. Jen jelenlegi munkái
Utazók (Passengers)
2017. 01. 12.
Egy űrhajó távoli bolygóra indul, hogy kolóniát hozhassanak létre, azonban meghibásodás történt. Két utazó 90 évvel korábban ébredt fel az altatásból!

 

Red Sparrow (Vörös veréb)
2017. 11. 10.
Egy hétköznapi balerina olyan dologba üti az orrát, amiért kénytelen orosz kémként élni további napjait, mindeközben beleszeret egy CIA ügynökbe. Ezek hatására kettős ügynökké válik.

 

Darren Aronofsky Project (Mother)
2017. 10. 13.
Sok információnk nincs, mindösszesen annyi, hogy a főszerepben egy pár lesz, akiket megzavarnak a legváratlanabb pillanatban, ezzel megváltoztatva az egész életüket. 
 
07. Az Oldal adatai

001. Szerkesztők: Floo és Fanni
002. Nyitás: 2013. január 6.
003. Design: 29. kinézet
004. Kódok: Innen & Innen
005. Felbontás: 1377*700
006. Elérhetőség: EMAIL
007. Egyéb oldalaink: Facebook | Twitter
008. Egyéb szolgáltató: sosugary
 
»Az oldalon minden alkalommal fel van tűntetve, ha valamilyen kódot kaptunk, így elvárjuk, hogy se modult se semmit ne lopjunk el egymástól, ott az email részleg vagy facebook oldal, ha segítséget kértek! ;) Semmilyen kapcsolatban nem állunk Jennifer Lawrence-el, sem más hozzátartozójával ez csak egy fansite. Kellemes böngészést kívánunk minden Jennifer fannak!
 
2013 - 2017 Jennifer-L.gportal
 

 


Internetes otthoni munkák!!    *****    antropomorf állatok | internetes szubkultúra | képzeletbeli világ | toleráns emberek    *****    ÚJ!!! Kérdõasztrológia oktatás DÍJMENTESEN, tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon!    *****    Blogger Közösség Facebookon a szerkesztõknek (ismerkedés, vélemények, tanácsok) - Csatlakozz :)    *****    Szeretnék titeket egy játékra hívni,semmi mást nem kell tenned,csak ez a weboldalon jellentkezni: jegvirag.gportal.hu    *****    Keress pénzt ingyen! Napi 2-4 dollár!    *****    Bidista.com    *****    Leighton Meester - Infók és érdekességek Leighton új sorozatáról - Gossip Girl - Leighton Meester - Cikkek, érdekességek    *****    Rendszeres havi stabil jövedelmet biztosító internetes otthoni munkák!    *****    A nemrég nyílt új oldalon még egyelõre nincsen sok dolog, de azért már találsz pár olvasnivalót! Gyere nézz be hozzánk!!    *****    MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB DEMI LOVATOVAL FOGLALKOZÓ HONLAPJA! NAPONTA FRISSÜLÕ HÍREK, CIKKEK, KÉPEK! DEMI LOVATO HUNGARY!    *****    Adóbevallás - hamarosan közeledik az adóbevallás határideje Május 22    *****    Családi pótlék utalás 2018    *****    Brutal Wonderland~ Álarcoshölgy blogja. #kritika #graphics #cikkek #filmek #webkritika #érdekességet katt katt    *****    "Egyetlen döntés, és szabad lehetsz." Magyarország egyetlen Tobias Eaton/Négyes rajongói oldala! Nézz be! :)    *****    BOOKFANCLUB -> A könyvek birodalma elvezet a képzelet csendes világába! <- BOOKFANCLUB    *****    Húsvéti játékok! Gyere, és játssz velünk te is! Húsvéti játékok! Gyere, és játssz velünk te is! Húsvéti játékok!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Kvízverseny - Nyeremények - Charmed - Itnerjúk - Cikkek - Érdekességek - Charmed - Bûbájos    *****    NFfriend! Két különc lány youtube csatornája. Gyere less be és ha van kedved iratkozz fel! Puszi    *****    Silhouette FRPG - Érdekel a szerepjáték? Szereted a The Vampire Diariest vagy a The Originalst? Kattints!